Számtalanszor érezzük úgy, hogy szörnyen elfáradunk egy dolgos nap végén, de az elménk nekikezd a független, önálló akciójának: csak forognak és forognak a fogaskerek, rágódunk a munkahelyi kérdéseken.
Minden feladatot elvégeztem határidőre?
Miket is kell holnap csinálnom?
Lesz elég időm befejezni azt a nyamvadt jelentést?
Ha „szerencsénk van”, ezek a gondolatok üres időnkben találnak meg minket, nyugodt körülmények között. Ekkor újra munkaüzemmódba váltva megkeressük a leggyorsabb megnyugvást jelentő válaszokat („azt hiszem megcsináltam mindent, a többi ráér holnap is…” Ismerős?), majd a szorongás kezdődik elölről. Általában pedig nincs ilyen szerencsénk, és ezek a gondolatok lecsapnak ránk közvetlenül az elalvás előtt, a reggeli ébredést követő rituálé közben, a családi vacsoránál. Ezek a gondolatokat pedig egy ismerős érzés kíséri.
Igen, a stressz. Pontosabban a munkahelyi stressz.
A cikk a hajtás után folytatódik.
De hogyan is beszélhetünk munkahelyi stresszről, miközben ezt a szabadidőnkben, nyugodt körülmények között, otthon érezzük a legtöbbet? Hát úgy, hogy ezt a stresszt a munkaidőben betesszük egy dobozba (hiszen túl sok dolgunk van ahhoz, hogy foglalkozzunk vele!), ráírjuk a fedelére, hogy csak este, nyugalomban bontsuk ki, majd az elménk szófogadóan ki is csomagolja.
Igazán nehéz helyzetben pedig most azon sokaság vagyunk, akiknek a munkahelye és a privát pihenő szférája kényszerűen, de összemosódik. Ez a home office, mely számtalan előnyével együtt bizony új tényezőket is behozott az éltünkbe, melyeket figyelembe kell vennünk mentális jóllétünk érdekében. A home office és a kötelező otthon levés azt kéri az agyunktól, hogy a munkaidő végeztével „tegyük le” a munkahelyi gondolatokat, és váltsunk át rekreációs üzemmódba.
Mindezt úgy, hogy az érzékszerveink ugyanazt a környezet érzékelik: ugyanazon látvány, környezet, zajok, hangok, sőt illatok és ízek – hát könnyen lehet így mindset-et váltani? Ugyan dehogy! Ezért rágódunk most különösen sokat akkor, amikor pedig pihennünk kéne. Bármi emlékeztethet minket a munkára, és ha nincs fizikai határ a munka és magánélet között, akkor bizony mentálisan kell ezt meghúznunk.
Guy Winch pszichológus, akinek a szakterülete az érzelmi egészség és jóllét vizsgálata, a munkával kapcsolatos gondolatokon való örlődés folyamatát a kérődzéshez hasonlítja. Amikor a szabadidőnkben átadjuk magunkat a munkahelyi gondolatoknak és ezáltal a stressznek, akkor úgy viselkedünk ezekkel a gondolatokkal, mint a tehén az élelemmel. Először megrágjuk, lenyeljük, majd nos… visszaöklendezzük, újra megrágjuk.
Számtalan kutatás vizsgálta már, hogy mennyit gondolunk a munkára, miközben nem dolgozunk, és az eredmények meglehetősen aggasztóak. Az életünkre, egészségünkre gyakorolt hatásáról nem is beszélve. A túl sok őrlődés egyenes utat mutat a kiégés felé, rontja a szociális kapcsolatainkat (próbáltál már munka-stressz alatt a párodnak udvarolni?), és a testünk is egyértelmű jelekkel üzeni, hogy valami nincs rendben – legalábbis a magas vérnyomás, izzadás és táskás szemek ritkán az egészség tünetei.
Egészen érdekes eredményt mutatna, ha naplót vezetnénk arról, hogy egy héten mennyit is rágódunk a munkánkon akkor, amikor igazából már nem kéne dolgoznunk. Egészen biztos vagyok benne, hogy a többségnek órák jönnének ki eredményként. Ha tehát tudatosítjuk, hogy ez a fajta stressz mekkora hatással van a mindennapi életünkre, akkor máris hatásosabban tehetünk ellene.
Lehet ugyanis enyhíteni a nyomáson, sőt el is lehet hagyni ezt a kellemetlen szokást, mert ez bizony szokás. Éppen ezért ilyen nehéz tenni ellene, hiszen nehéz a szokásainkat megváltoztatni. Legegyszerűbben úgy lehet, ha új szokásokkal felülírjuk a régit, és állandósítjuk az újat. Ehhez azonban következetesség kell. A lényeg tehát a rutin.
Lássuk, hogy mit javasol Guy Winch, a tehenek kérődzésének… akarom mondani az érzelmi egészségnek a szakértője.
1. Kapcsold ki az eszközeidet
Azonban ezt csak következetesen lehet tenni, nem csak „majd”. Egészen pontosan határozzuk meg, mikor hagyjuk abba a munkát, és ezt ki is kell kényszerítenünk magunktól. „Ma 8 óra után nem fogom megnézni a levelezést, és kikapcsolok minden céges értesítést a telefonon.”. Ha mindenképpen muszáj ránéznünk, akkor pedig tervezzük meg előre, ezt mikor fogjuk megtenni.
2. Jelöld ki otthon a munkahelyedet
Klasszikus. És bármennyire elcsépelt, ugyanannyira hatásos. Mert legyünk akármennyire intelligensek és éberek, a tudatalattinkat könnyen átverhetjük, ezt pedig jó ügy szolgálatába is állíthatjuk.
Ha nem dolgozunk soha a kanapén, a testünk és az agyunk könnyebben ellazul a kanapén.
Ha nem ugyanarról a számítógépről, telefonról dolgozunk, mint ahonnan töltődünk, akkor nem mosódnak össze az érzetek.
Ha pedig munkaidőben felveszünk egy munkaruhát, majd azt a munkaidő végeztével otthonira cseréljük, akkor ez a rituálé felkészíti az elménket a szabadidős üzemmódra.
Fixáljuk tehát a munkakörnyezetünket, amennyire csak megengedhetjük magunknak, és ellenpontozzuk, amennyire a lehetőségeinken (és kreativitásunkon) múlik.
3. Öntsd produktív formába az örlő gondolatokat
Vagyis a nyomasztó gondolatokból gyártsunk megoldandó problémát. A „nagyon sok a munkám” mantra helyett próbáld ki a „mikor lenne 15 percem arra, hogy átnézzem a feladataimat?” kérdést. Az „állandóan fáradt vagyok” helyett vizsgáljuk meg, hogy „milyen pihenésre lenne igazán szükségem?”. Nem kell ezeket a problémáinkat ott és helyben megoldanunk, csak keressünk rá egy olyan megnyugató választ, mely a megfelelő időben arra ösztönöz minket, hogy könnyebbé tegyük az életünket.
Ahhoz tehát, hogy segítsük az elménket felszabadulni a nyomasztó gondolatok súlya alól, nem kell nehezen elsajátítható technikákat megtanulnunk, sok-százezer-forintos tanfolyamokra beiratkoznunk vagy a Libri önfejlesztés részlegének felső polcát kiolvasnunk. Főleg nem kell kevesebbet dolgoznunk vagy munkahelyet váltanunk. Csak figyeljünk oda magunkra, tudatosítsuk, hogy mi történik velünk, és eddzük meg a gondolatainkat.
Szerző: Kalmár Péter - Eureka Games alapító
