Eredményes és összetartó csapatokat fejlesztünk!

[eureka]

Mítoszrombolás - Valóban hatásos a tréninged?

Mi teszi igazán élményszerűvé és hatékonnyá a munkahelyi képzést?

2019. november 28. - [eureka]

2011 óta hazánkban is népszerű fogalommá vált a játékosítás (gamifikáció), ezért lépten-nyomon botlunk játékosított tréningekbe. Azonban számos alkalommal tapasztaljuk, hogy az interaktivitás és játékosság mindössze mézesmadzagok, amit a klasszikus, tantermi formájú oktatások népszerűbbé tételére használnak a képzők, tudva hogy a dolgozók többsége mára unalmasnak érzi a tábla mellett prezentációból oktató trénerek előadásait.

Két érdekes adat: a Bespoke Principles Blog* szerint a szervezetek által leggyakrabban használt képzés a csapatépítő tréning és a készségfejlesztés, míg mindössze 10%-uk használ alternatív képzési formát. A hagyományos tréningeken résztvevők ráadásul egy hónapon belül elfelejtik az információk 90%-át.

Mielőtt tréner lettem, rengeteg játékosságot kerülő, klasszikus frontális oktatáson vettem részt, ami nagyjából ugyanúgy nézett ki: Megérkezett az oktató, bekapcsolta a laptopját és levetítette a képzési anyagot nekünk. Persze voltak érdekes diák, azonban nagyrészt rám volt bízva, hogy az egész napos fejtágításból milyen tudást viszek haza magammal és mit nem.  100% elmélet, jobb esetben az elején egy gyors „tegye fel a kezét, aki…” kérdéssel. 

A PPT nem haszontalan (átadható egyben később a leadott anyag, lehet mankó, színesítő illusztrációk), de érzésem szerint messze túlhasznált, és ami a legnagyobb probléma: személytelen.

 eureka_blog_jatekositott_trening_gamification.jpg


MITŐL OLYAN KÜLÖNLEGES?

 

Mi az Eureka Games csapatával egyedi fejlesztésű tréningeket tartunk, ahol a tárgyalt témát élményeken keresztül juttatjuk el a résztvevőkhöz, és az ismeretanyagot játékos elemek használatával mélyítjük el. 

Ebben a cikkben szeretnék néhány kapaszkodót, 5 szakmai támpontot nyújtani ahhoz, hogy könnyebben kiszűrhető legyen: mitől lesz valóban hatékony egy ilyen tréning folyamat.

 

1. AKTÍV RÉSZVÉTELT KÉR A RÉSZTVEVŐKTŐL

 

Míg a klasszikus oktatásban a koncentrált figyelem elvárt (de valójában csak rövid ideig fenntartható) állapot, addig a játékban ez a flow élmény hatására magától létrejön. Hogy kinek mi jelent élményt, az persze szubjektív, de játékosok részéről tapasztalt aktivitás nagyobb élménylehetőséget biztosít. 

Az egyéni/közös célért való vetélkedés, a kooperatív játék az inaktív, introvertált munkatársakat is aktivizálja, fizikai vagy szellemi tevékenységet kér a résztvevőktől. Ezáltal nem csak hallanak a képzés fókuszában lévő témáról, hanem eléjük állított helyzeteken keresztül, biztonságos környezetben át is élhetik azokat. 

Így a kollégák első kézből tapasztalva tanulnak, a bevonódás miatt pedig magukénak érzik, sokkal közelebb kerül hozzájuk a tárgyalt téma.

 

2. ÉLMÉNYEKEN KERESZTÜL MOTIVÁL

 

„Élmény nélkül nincs tanulás.” / Vekerdy Tamás/

Aki ott van és játszik, valóban ott van. Az aktív jelenlét élménye önmagában emlékezetes, pláne ha társítunk hozzá vizsgált preferenciákat. A játékot minőségi együtt töltött időnek is szokták hívni, mert garantálja, hogy ha valaki aktívan részt vesz, az a saját személyiségével, önmagával ajándékozza meg a társaságot.

Kis kiegészítés, hogy a tréner részéről is fontos a „jelenLét”, hiszen az Ő odafigyelése, szakszerű vezetése garantálja a résztvevőknek azt a biztonságos teret, amiben játék közben  önmaguk lehetnek. 

Ráadásul, amíg a klasszikus tréningekben a kommunikáció általában egyirányú, a munkavállalók folyamatos visszajelzés iránti igényét a játékos tréningekbe alaphangon beépített dicsérő/jutalmazó/értékelő rendszerek biztosítják.

 

3. ŐSZINTESÉGRE SARKALL

 

Játék közben a résztvevők sokszor szokatlan, váratlan szerepekbe bújnak, karaktert alkotnak maguknak, vagy saját tulajdonságaikat kénytelenek beemelni az adott játékba, így könnyebben vetik le mindennapi maszkjaikat, és fedik fel valódi személyiségüket. 

Ezzel az énnel találkozni pedig meglepő és hasznos tanulási folyamat lehet számunkra, hiszen a játék gyakran komfortzónából való kilépés, önmagunkkal vagy játékostársainkkal kapcsolatos felismerés. 

Ezek a nem várt helyzetek fejlesztik a csoport empátiáját, rugalmasságát és remek konfliktuskezelési tükröt mutatnak. 


4. A RÉSZTVEVŐKET KÖZELEBB HOZZA EGYMÁSHOZ

 

Egy jó játékos tréningnél alapélmény, hogy a csapatos játék végére közelebb érzem magamhoz a társaimat, akikkel átéltem a „kalandot”. 

A váratlan helyzetekben egymás új oldalát ismerhetjük meg, kisejlik a kolléga mögül az ember, akivel immár közös élményeim vannak, hiszen nem csak egy „fejtágításon” vagyunk túl, hanem létrehoztunk, megalkottunk valamit együtt. 

 A játékban a résztvevők maguk veszik kézbe saját fejlődésüket: feladatokon, versenyhelyzeteken keresztül motiváltan „küzdenek”, így öntudatlanul és aktívan közreműködve vesznek részt, együtt tanulnak és közös tudásbázist alakítanak ki.

 

5. A JÁTÉKOS TRÉNINGEN A CSAPAT IS ÉPÜL

 

Fontos leszögezni, hogy a játékos fejlesztés nem az oktató, hanem a résztvevők tréningje. A játékosság, az abból adódó aktivitás, az általuk beletett energia, az elért eredmények segítik, hogy a munkatársak sajátjuknak érezzék az alkalmat, tekintsenek úgy rá: ez a mi fejlesztésünk.

Minden játékos tréning egyben csapatépítő alkalom is, ahol biztosan fontos szerepet kap az együttműködés, a kollégák közti hatékony kommunikáció, hiszen a feladatok megoldásához mindenkire szükség lesz.

jatekos_eszkozok.jpg

Nem attól lesz sikeres egy képzés a kollégák körében, ha minél hamarabb letudjátok a kötelező “fejlesztést”, ilyenkor ugyanis gyakran érzik azt, hogy nem volt elég idő a téma mélyebb tárgyalására így elpazaroltak egy napot a munkaidejükből. 

EUREKA TIPP: Ha azt akarod, hogy a munkatársak hasznos képzésen vegyenek részt, de „rövidnek” érezzék a tréning napokat, akkor a játékos élményeken keresztül jutsz a legegyszerűbben célba. Ezek ugyanis az impulzusszerűen, alkalomadtán tartott oktatásokon átadott nagy mennyiségű ismeretanyaggal ellentétben lassabban, de személyre szabottan, szórakoztató keretek közt, a résztvevőket motiválva fejlesztenek. 

 

OSZD MEG VELÜNK ÉS MÁSOKKAL IS A VÉLEMÉNYED ITT VAGY A FACEBOOK OLDALUNKON KOMMENTBEN!

  eureka_team_gyori_zoltan.png

Szerző: Győri Zoltán

 EUREKA GAMES

 

 

Források:

http://bespokeprinciples.com/rolunk/2017/04/26/jatszva-tanulas-19-erv-jatekos-munkahelyi-tanulas-mellett/

https://forbes.hu/legyel-jobb/treningek-jovoje

A bejegyzés trackback címe:

https://eureka.blog.hu/api/trackback/id/tr7215326322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása