Eredményes és összetartó csapatokat fejlesztünk!

[eureka]

Elkötelezett munkavállalót szeretnél? Így dicsérd!

3 tipp, hogy a visszajelzés tényleg motiváljon

2019. augusztus 07. - [eureka]

Az irodában ahol pár évvel ezelőtt dolgoztam, szinte sosem hangzott elismerő szó. Egyik nap egy nagyobb, fontos projekt lezárása után – melyen mindannyian igazán keményen dolgoztunk – a vezetőség behívatott minket a tárgyalóba és bármiféle átkötés nélkül elkezdték felvázolni a következő időszak szakmai terveit.  Bár nem különösebben figyelt ránk a főnökünk, az arcunkra egyértelműen kiülhetett a döbbenet, így rákérdezett: mit gondolunk? Röviden annyit válaszoltunk, hogy mivel hosszú és nehéz időszakot zártunk le, jól esett volna tőle az elismerés vagy visszajelzés a sikeres projekt befejezése után. Engem sem dicsérget senki!”- felelte, és az ügy ezzel el is volt intézve.

 

eureka_games_praise2.jpg

 

Donald Clifton: How Full Is Your Bucket? c. pozitív pszichológiával foglalkozó könyvében 40 év céges kutatásának eredményét közli, miszerint a dolgozók első számú indoka a munkahelyváltásra az elismerés hiánya. Ezt erősíti meg az OfficeVibe elkötelezett munkavállalókról szóló kutatása is, amelyből kiderül: a dolgozók 65%-a érzi úgy, hogy nem kap elég dicséretet a munkahelyén. 72%-a heti szinten, 9% -a pedig soha nem kapott nem kapott pozitív megerősítést a vezetőitől, ami azért is érdekes szám, mert 82%-a az ajándéknál is jobban örülne a dicséretnek.*

A ma vezetőinek számos, folyamatosan változó munkahelyi kihívással kell szembenéznie, határozott és előnyös üzleti döntéseket hoznia, törekedve a kollégáival való jó kapcsolatra is. Ebben a feszített tempójú, teljesítmény fókuszú munkakörben akaratlanul is könnyű elfelejtkezni az emberi tényezőkről. A munkahelyi megbecsülés, a jóllét megteremtésére is nyílnak már önálló munkakörök – a nekik delegált dolgozói elégedettség-növelés gyakran azonban pont a vezetői hiányosságok miatt nem működőképes. A főnök személye fontos: ha nem képes konstruktív visszajelzésre, vagy sosem dicséri meg beosztottjait, a kollégák egy idő után egészen biztosan jelezni fogják az egyéni és csoportos megerősítés hiányát.

Hogyan hat ez a csapatkohézióra? Egy olyan munkahelyen, ahol az egyén nem érez megbecsülést, nem érzi magát nélkülözhetetlen, fontos elemnek, ott a csapatmunka motivációja is erősen visszaesik.  A vezetői dicséret ugyanis nem csak pozitív visszajelzés, de a dolgozó értékességének a validálása. A személyre szóló, hiteles megerősítés tehát nem tévesztendő össze a vakon (ok nélkül) dicséréssel, a munkavállalók ugyanis legtöbbször pontosan érzik, hogy milyen teljesítményért várható el ez a bizalmat feltételező, motiváló visszajelzés.


Bonyolultnak hangzik? Most adunk néhány praktikus tippet!

 

1. Keresd az alkalmat

 

Egy helyzetfüggő, azaz szituatív vezető rugalmasan alkalmazkodik az adott munkahelyi kihívásokhoz, figyel a kollégái teljesítményére és ha kell, alkalmat teremt a dicséretre. Ezt teheti akár játékos csapatépítő programok nyomán is, ugyanis a munkahelyi környezetben nem mindig látszanak élesen azon hasznos munkavállalói készségek, melyek egy oldott, játékos szituációban könnyedén előjöhetnek. Ezek szóbeli megerősítése a későbbi dolgozói teljesítményre is jó hatással van.

 

2. Mindenki másként csinálja

 

A munkahelyi mellőzöttség olyan negatív pszichés tényező, mely erősen lerontja a legjobb dolgozói teljesítményt, így ha nyitottan figyelünk a kollégák személyiségére, máris nyert ügyünk van. Nem mindenki igényli az azonnali visszajelzést, és vannak olyan introvertált személyiségtípusok, akiket zavarba hoz a személyes értékelés. Azonban a rendszeresség fontos, és kis kreativitással az eltérő karakterű kollégákat is sikerülhet motiválnunk. Jó megoldás lehet pl. egy fényképekkel díszített szuperhős témájú „szuper dolgozóink” tábla, vagy egy a kollégák által könnyebben cirkuláltatható “kudo kártya”, azaz dicsérő kártyapakli

 

3. Fejlődik? Nagyszerű!

 

Egy a cég felé elkötelezett munkavállaló számos esetben szó nélkül vállal túlórát, vagy teljesít extra felelősségi körökben, ami nem csak teljesítmény szempontból főnyeremény egy vállalat számára.  Ha egy dolgozónk erőfeszítéseit dicsérettel díjazzuk, azzal azt kommunikáljuk a többi kolléga felé, hogy figyelünk az egyéni teljesítményekre, hisz az értékteremtés közös célunk. Fontos azonban, hogy ne „összehasonlító dicséretként” fogalmazzuk meg visszajelzésünket, hanem saját magukhoz képest értékeljük a kollégákat, így valóban őket támogatjuk és nem teremtünk negatív érzésekkel teli, irodai versenyhelyzetet.

A dicsérő attitűd nem a gyengeség jele és nem jár tisztelet-vesztéssel, cserébe bizalmat épít a kollégák között, és nagyban hozzájárul a munkahelyi élmény fejlesztéséhez (employee experience). Olyan erőforrás, amelyet minden adandó alkalommal érdemes alkalmaznunk, ha csökkenteni szeretnénk a munkahelyi fluktuációt és megtartani az értékes dolgozóinkat.

 

TE IS SZERETNÉD FEJLESZTENI A BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓT A CÉGEDBEN? KERESS MINKET ÉS BESZÉLGESSÜNK RÓLATOK EGY KÁVÉ MELLETT.

 

 reka_eureka_bloghu.png

Szerző: Győri- Nádai Réka

 

 

 

* OfficeVibe: THE GLOBAL STATE of EMPLOYEE ENGAGEMENT
https://www.officevibe.com/state-employee-engagement

 




A bejegyzés trackback címe:

https://eureka.blog.hu/api/trackback/id/tr6714995814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása