Eredményes és összetartó csapatokat fejlesztünk!

[eureka]

Így tervezz és maradj fókuszban 2020-ban is!

3 egyszerű évtervező eszköz, hogy felkészülten vágj bele az előtted álló évbe

2020. január 01. - [eureka]

Új év, új szokások - szól a mondás, de arra már kevesebb fogódzót kapsz, hogy az új szokásokat hogyan is építsd ki. Hiszen az  új eredmények nem maguktól jönnek, mint ahogy a közmondásos sültgalambban sem hiszel. Az új évre kitűzött célokat meg kell tervezni és nyomon kell tudni követni ahhoz, hogy meg is valósulhassanak, illetve gyorsan tudj újratervezni akkor is, ha esetleg letérnél az előre kijelölt útról.

De hogyan kezdj ebbe bele? Ehhez nyújtunk egy kis segítséget: összegyűjtöttünk neked pár egyszerűen elérhető év -, és szokástervezőt, melyek segítségével tudatosan rendszerezheted az előtted álló feladatokat, felmérheted a lehetőségeidet és számot vethetsz a mögötted hagyott évvel, annak minden tapasztalatával. 

 eureka_blog_2020_tervezes_cikk_planner.jpg

YearCompass

 

A YearCompass egy egyszerűen felhasználható évtervező füzet, mely alapvetően az önismeret felé fordítja a figyelmedet. Megijedni azonban nem kell: semmi ezotéria vagy bullshit-maszlag nem található meg benne, mindössze tudatosan és fókuszáltan vezeti az elmédet a céljaid felvázolása felé. A YearCompass nemcsak egy jövőtervező, hanem egy mozgalom is, melyet magyar fiatalok keltettek életre, és gondoznak a mai napig. 2018 év végén már 1,2 millió letöltőjük volt, és ma már 39 nyelven érhető el a füzetük. 

Miért jó?

Mert szinergikus és átgondolt módon segít a tervezésben. Sokan ugyanis megfeledkeznek arról, hogy a jövő megtervezésének a legelső lépése a múlttal való számvetés és a tapasztalatok feldolgozása. És ebben erős  a YearCompass: a füzet nagyobb része irányított kérdéseken keresztül bejárja veled az elmúlt évet, majd ezeket tudatosan végiggondolva segít felvázolni az előtted álló célokat és lehetőségeket. És mi a legjobb benne? Hogy semmibe nem kerül: csak fogod, letöltöd és ha akarod, magadnak kinyomtatod. Cserébe nem kér semmit, csak hogy te magad is átérezd azt, hogy egy hasznos és progresszív mozgalomnak lettél a tagja.

Hol éred el?

Nézz körül a honlapjukon, és döntsd el magad, hogy letöltöd a füzetet, vagy a kartonborítós kiadás megvásárlásával támogatod-e a magyar srácokat abban, hogy a mozgalmuk a világ minden tájára elérjen.

https://yearcompass.com/hu/

 

Szikratervező

 

Szlafkai Éva minden évben segítséget nyújt ahhoz, hogy az évünket igazán céltudatosan és kreatívan tervezhessük meg. Az ígérete, hogy másképp tekintesz majd a céljaidra, mint más tervezőkkel: nemcsak témákat, hanem egyszerű és gyors feladatokat ad, méghozzá érdekesen, izgalmasan és játékosan tálalva. A Szikratervező egy szintén ingyen elérhető eszköz, mely segít a 2020-as évedet mederben tartani.

Miért jó?

Mert a Szikratervező nemcsak megdolgoztat, de cserébe nyújt is valamit. A füzet minden oldalán találhatóak QR kódok, melyeket okostelefonoddal beolvasva hasznos és releváns ötleteket, életmód tippeket vagy akár kedvezménykuponokat kapsz. De amiért igazán jó, hogy nem kell feltétlenül fél napot rászánni: ígérete szerint egy órán belül kitölthető, így már az sem lehet kifogás, hogyha nem érsz rá.

Hol éred el?

A 365letszikra oldalán egy kattintást követően már nyomtathatod és használatba is veheted a Szikratervezőt. 

https://365letszikra.hu/letoltheto/

 

Applikációk, hogy fókuszban maradj

 

A tervezés egy olyan folyamat, melyet egy alkalommal kell alaposan végiggondolni, majd ezt követően rendszeresen visszatekinteni rá, összevetni a célokat a tapasztalatokkal és az aktuális helyzettel, majd alkalomadtán lehet újratervezni. Azonban mit sem érnek a célkitűzések, ha azokat fókuszáltan nem tudod követni és szem előtt tartani: ebben segíthetnek téged azok a digitális eszközök, melyeket mindig a zsebedben vihetsz magaddal és sosem felejtesz otthon.

A Habitica egy ingyenes szokásépítő és produktivitást elősegítő alkalmazás, ami a való életeted szerepjátékként kezeli. A játékbeli jutalmakkal (és néha apró, nem fájó  büntetésekkel) illetve összetartó közösséggel segít téged motiválni. A Habitica segítségedre lehet mindennapi céljaid elérésében, legyen szó egészségről, időtervezésről vagy munkáról. 

Segít abban, hogy a céljaidért és a szokásaidért felelősséget vállalj - de mindezt egy biztonságos, játékos környezetben teszi, ahol a teljesült célokért pontok járnak, ezekért cserébe pedig fejlődik a játékbeli karaktered. Te pedig észrevétlenül, de új, produktívabb szokásokat építhetsz ki.

Végül pedig ajánljuk neked a Forest nevű, pofonegyszerű alkalmazást, mely abban segít, hogy szükség esetén könnyedén letedd a legtöbb figyelmet elvonó eszközt a kezedből: a telefonodat. 

A program már a koncepciójával görbe tükröt tart eléd: hiszen egy mobilalkalmazás fog téged arra motiválni, hogy használd kevesebbet a mobilodat. Gondolj csak bele: hányszor nyúlsz egy figyelmet igénylő feladat közben a telefonodhoz csak azért, hogy megnézz egy üzenetet, elolvasd a híreket vagy gyorsan beszélj a barátaiddal. Észre sem veszed, de ezek az apró figyelemhiányok jelentősen rontják a hatékonyságodat, és csökkentik az energiaszintedet. 

A Forest alkalmazás lényegében egy stopperként működik, ahol te határozod meg, hogy mennyi időt szánsz egy feladatot fókuszált elvégzésére, legyen az egy munkahelyi elfoglaltság, edzés vagy akár csak az evés. A stopper elindításával egy facsemetét kezdesz gondozni automatikusan, ha azonban kilépsz az alkalmazásból az idő lejárta előtt, a csemete elpusztul. Ám ha kellően fókuszált maradsz, akkor rövid idő alatt egy virágzó digitális erdőt is telepíthetsz magadnak. Az applikáció segítségével pedig akár valódi erdőtelepítéseket is támogathatsz.

https://habitica.com/

https://www.forestapp.cc/

Használd ezeket az eszközöket ahhoz, hogy saját kezedbe vedd az új évtized nyújtotta lehetőségeket. Sok sikert!

 

HA SZERETNÉL MÉG HASONLÓ HASZNOS TARTALMAKRÓL ÉRTESÜLNI, KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

 

contactus-peti.png

 

Szerző: Dr. Kalmár Péter

EUREKA GAMES 

 

 

 *fotó: Freepik - jogtiszta tartalom

A bejegyzés trackback címe:

https://eureka.blog.hu/api/trackback/id/tr2615378712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása